Zellerkrém-leves

Azt hiszem, a leves definíciója a nevében rejlik. Azaz kell, hogy leve legyen. Nos ennek a receptnek van is, meg nem is. Egy egész zellergumót meghámozok és vékonyra szeletelek. Felteszem főni sós vízben, 3-4 gerezd fokhagymával és néhány zsályalevéllel. Amikor megfőtt, leszűröm és a levét félreteszem. Kevéske lével, jó adag indiai curryvel összeturmixolom. Belekeverek egy fél pohár tejfölt és egy kis citromot facsarok rá. Na most, hogy mennyire lesz leves, az attól függ, hogy a félretett levéből mennyit teszünk hozzá. Én egészen sűrűn szeretem. Annyira, hogy a tetejére hullámokat lehet rajzolni. Tálaláskor megszórom aszalt vörös áfonyával vagy, mint a képen is látható, “turbó” mandarinhéjjal. A mandarin héját felkockázom és cukorszirupba, 2-3 cent törköly pálinkába, tandori massalával, két szem madár csilivel addig főzöm, amíg a lé elfogy. A ragadós mandarinhéj- darabkákat sütőpapíron beteszem a sütőbe és ropogósra szárítom. Az áfonya is finom, de ez a csípős, fűszeres mandarin nagyon állat.

Ujházi Péter 75

Isten éltessen Ujházi Péter! Tiszteletem jeléül elzarándokoltam a szülinapi megnyitódra, a Várfok-ba. Volt is ott nagy sürgés-forgás, mozdulni-se-lehet tömeg, amely azért mégis megpróbál, ha pukkan a dugó a húzó alatt vagy feltűnik egy pogácsás kosár. A levegő kicsit nehéz, ember párával teli, azt hihetném, hogy itt van már a kánaán, olyan nagy az aktivitás. A művek sajnos csak lopva láthatók, mert sok az örömteli találkozás, de ami feltűnt, hogy fiatal emberek fotózták a címkéket és a műveket. Remélem azért, hogy otthon maradt kedvesükkel, majd eldöntik együtt még az éjjel, hogy nekik melyik is kell a nem oly rég alapozott gyűjteménybe, egy doboz vagy inkább egy vászon vagy egy korai meló, ami már leült egy másik  gyűjteménybe, de hátha kirobbantható, ó ez így olyan megható! (ez totál giccs, de nem bírtam kihagyni). Nehéz bemutatni egy ekkora életművet, még ha a tér tágas és elegáns is. Mindenből egy kicsi. A finom játékos grafikák, applikációk, korai festmények, amelyeknek jót tett az idő, mert a színek gyönyörűen összeértek. És az újabb munkák, azok sajnos nem hoztak lázba, persze ez is csak szemlélet kérdése. Mondhatnánk, hogy letisztultak, hangsúlyosabbá váltak a motívumok, szigorúbbá a kompozíciók. De én azt az első, eredeti szándékot szeretem és tisztelem inkább, ahogy a gyermekkorhoz visszanyúlt, ami ténylegesen volt vagy sem, ezt nem tudhatom, de akkor ott mégis megvalósult. Olyan sokan futották ezt a programot, de azt hiszem, ő az egyik, akinek ez igazán, őszintén sikerült, Klee hűvös és modoros, a német expresszionisták másolatok, saját gyerekeik képeit nagyították. Basquiat? ja! Csak ez a kelet-európai, fejér megyei változat, a hungarian városi, kisvárosi folklórral vagy inkább a magyar, borgőzös proli folklórral átitatott változat. És ez attól az őszinteségtől hiteles, amivel kevesen bírnak. Nincs akarás, játék van, és a játéknál nincs őszintébb, tisztább, meditatív állapot, ahol a mély kommunikál a felszínnel. Isten Éltessen Ujházi Péter!

Happy Losar

Ma van Losar, a tibeti új év napja.

Legyen életetek hosszú és örömteli, szenvedéstől mentes és ne ragadjon el senkit a korai halál. Vezéreljen az ösvényen a hat paramita (tökéletesség), a nagylelkűség tökéletessége, az erkölcsi fegyelem tökéletessége, a türelem tökéletessége, a szorgalom tökéletessége, a meditáció tökéletessége, és a bölcsesség tökéletessége! Happy Losar!

Megvédem dr. Máriást… és..

Szögezzük le az, hogy a diskurzus éppen dr. Máriás műve és L. Simon László vásárlásáról szól a neten, az meglehetősen jól jellemzi a magyar kortárs képzőművészet marginális voltát. Konkrétabban még a hazai társadalmi közbeszédben sincs jelen a magyar kortárs képzőművészet. Elsősorban azért, mert meglehetősen érdektelen. Ennek okait most inkább nem boncolgatnám, hogy miért nem ájul el a magyar egy falra csavarozott ipari alkatrésztől, azért-e mert nem érti, hogy milyen zseniális melót is lát vagy azért-e, mert egyáltalán nem zseniális az, amit lát. De most inkább dr. Máriásról szeretnék megosztani egy-két gondolatot. A doktor úr rossz festő, állítják sokan. Igazuk van, nem egy Mednyánszky. De nem is akar az lenni és nem is erről szól. Az egész egy blödli, fikázás, irónia. Gúnyolódás a festészettel, sőt megkockáztatom, az egész “magas” művészettel  szemben ( hiszen a munkák is – szinte mindegyike –  valakinek a stílus parafrázisa) gúnyrajz, karikatúra, görbetükör a politikának, a közszereplőknek. Ezért a doktort festészetének minősége miatt kritizálni, megítélni, teljes tévedés. Meglepő azonban, hogy ezt mennyien nem akarják látni, olyanok se, akiknek ha ítélőképességét nem torzítaná a politikai vérgőz, pontosan értenék a helyzetet. Mindenesetre a doktor több szöget ver abba a bizonyos koporsóba, mint sok felháborodott szájforradalmár. És ha mindez nem lenne elég, akkor még azért is dohogunk, mert  L.Simon László megvásárolt egy művet és Lázár János miniszternek ajándékozta, történetesen azt a művet, amely magát Lázár Jánost ábrázolja, meglehetősen színpadias módon, vadász öltönyben, korcsolyával piruettezve, egy erősen nárcisztikus szituációban. A kurzus vásárolt. Végre. Ezért zokogott mindenki, hogy “ezek” nem vesznek, ha meg “ezek” vesznek, akkor meg az a baj, hogy miből, és kitől? Meg kéne próbálni szétfésülni a szakmai megítélést és a politikai indulatot. Már csak azért is, mert általában azt a bokszolót ütik ki a legkönnyebben, akinek a düh és a bosszú vezérli a stratégiáját. És még valami, hibás Nagy Krisztát és dr. Máriást együtt említeni. A művésznő ugyanis nem csak képeivel, de verbálisan is megcsókolta a Nagy Kipufogót. dr. Máriásnál én a dörgölődzésnek még a szelét sem érzem.

dr. Máriáss: Lázár János korcsolyázik, miközben piros hó esik
dr. Máriáss: Lázár János korcsolyázik, miközben piros hó esik

 

Túrós csusza szabadon

Főzni jó dolog. Legalább olyan jó, mint festeni. Szabadon játszani az ízekkel, mintha csak firkálgatnál, próbálgatnád a papírt és a ceruzát. Aztán jön egy ötlet, egy idea és elkezd épülni valami, ahol a dolgok, a színek és formák egymásból következnek, egymásra válaszolnak. A vöröst kiemeli egy kis zöld, a kékre felel a sárga. De nemcsak a vászon, a fazék is ilyen, meg a serpenyő is, ugyancsak éhezi a harmóniát és a karaktert. Például a savanyú mögé kell egy csipetnyi édes, különben vékony lesz, testetlen. Az izgalmas kínai konyhában nemcsak az ízeket, hanem még a színeket és az illatokat is harmonikussá kell hangolni. A hétvégéken elég sokat ácsorgok kulinária oltára, azaz a konyhapult előtt és elég arcátlanul kísérletezgetek. De azért itt, mindjárt az elején bevallom, lehet, hogy egy egyszerű töltött paprikán elvéreznék, ha át kéne vennem egy rutinos háziasszony vagy egy ördöngős nagymama szerepét a konyhában. Azt gondoltam, hogy ebben a rovatban az általam sikeresnek ítélt próbálkozásaim receptjeit osztom meg az olvasókkal, a kreatív nyáladzás jegyében. A recept persze csak egy vezető, nem biztos, hogy ugyanazt készítjük el, mint amit a szerző le akart jegyezni. Sebaj, mégis érdemes megpróbálni, esetleg akár hozzátenni vagy elvenni a leírtakhoz, saját ízlésünk szerint. Kísérletezzenek bátran, de ha a végén töltött káposzta lenne a tányérjukon, akkor lehet, hogy mégis vissza kéne lapozni a recept elejére. Különben meg, hogy milyen is az én túrós csuszám, az úgyis csak akkor derül ki, ha egyszer megkóstolják.

Túrós csusza szabadon
Túrós csusza szabadon

Egy nagy fej lila hagymát bő olívaolajon, kis lángon, üvegesre dinsztelünk. Közben egy púpozott kávéskanálnyi Jamaicai Curryt adunk hozzá. A megfőzött, leszűrt csuszatésztát serpenyőbe rakjuk. A tésztára kb. 20 deka túrót szórunk, majd a tetejére a hagymát a színes, fűszeres olajjal együtt ráöntjük és egyenletesen elrendezzük. Egy pohár tejfölbe fél lime levét elkeverjük, majd ezzel takarjuk be az egészet. Kb. öt perc alatt ropogósra sütjük, én legalábbis így szeretem. A tetejére szórhatunk a curryből egy keveset és valamilyen friss zöld fűszert, pl petrezselymet vagy koriandert. A képen látható példány a hétvégén különösen jól sikerült. A lényeg az édeskés, fűszeres hagyma versus savanya, vékony tejföl és a ropogósra sült tészta. Brrrrr, isteni!

 

Tél

Szép dolog a jégvirág, a zúzmara, meg a hópihe. Szeretek sétálni a friss, roppanó szűzhavon, közben megpróbálom a nyomokból kitalálni, hogy róka, nyúl, a szomszéd vagy egy macska járt-e arra. Fát vágni már kevésbé imádok, odafagy a tenyerem a fejszenyélre és a kuglik is havasak, jegesek. A búbos beizzításának élménye azonban értelmet ad a szenvedésnek. Füstszag, ropogás és finom meleg a hátamnak. Szép a tél Lalifalván. Csak azt fájlalom, hogy lefagyott az építkezés. Nagyon szeretném, ha májusra minden elkészülne és elindulhatnának a programok. Így legyen.

DSCN0878
A Kistemplom az enyhülésre vár.

 

Amitabha

A tibeti naptár szerint ma, (február 3.) Amitábha buddha napja van. Százszoros nap: minden pozitív és minden negatív cselekedet hatása százszoros. Különösen hasznos a mai napon végzett gyakorlás, meditáció.

Amitabha Buddha Tibet, XIII-XIV. század
Amitabha Buddha Tibet, XIII-XIV. század

Lalifalván, a Kistemplomba, ezt a XIV. századi thankát szeretném felfesteni a falra. Amitabhát ábrázolja, aki az öt buddha család közül a lótusz családot reprezentálja, a nyugati mennyország Devacsen vagy Szukhavati urát. Amithábha mellett a két álló alak, balra Csenrézi (a végtelen együttérzés) és jobbra Vadzsrapáni (az erő) Bodhiszatvái. A Bodhiszatva egy olyan megvilágosodott lény, aki segíti a lényeket és aki addig nem tér a Nirvánába, amíg akár csak egyetlen szenvedő lény is bolyong a Szamszárában (létforgatag). Ez a gyönyörű thanka egy híres gyűjtő házaspár, Heidi és Helmuth Neumann kollekciójában volt, 2013 tavaszán árverezték el a Christie’s-nél. Az új tulajdonos kb. 200 millió forintot ( 700 000 US dollárt) fizetett érte. Az illusztráció nagyítható. Érdemes megnézni a részleteket is, mert hihetetlenül finom munka.