A homogének és a történelmi tapasztalat hiánya?

Az az ötletem támadt, hogy összegereblyézem innen-onnan, hogy milyen történelmi tapasztalatunk van vagy nincs a betelepítés/letelepítés kérdésében. Csak úgy találomra felsorolok ezt meg azt ebben a kérdésben, amit találtam, elsősorban a neten. Aztán majd egy másik posztban arról, hogy mi mindent köszönhetünk a “jövevényeknek” mi “magyarok” a homogénnek tartott magyar kultúra és tudomány területén. Az elején kezdem:

Besenyők X.-XII. század
Szászok XII.-XIII. század
Kúnok-Jászok XIII. századtól
A zsidók helyzetét 1251-ben rendezi IV. Béla és a pénzügyekben használja őket.
A török hódoltság alatt ortodox szerbek és bosnyákok
Az 1700-as évek elején az ország népessége 3,5 millió.
A Pilisbe, Baranyába, Tolnába svábokat telepítenek, a magyarok letelepedését ezeken a területeken megtiltották.
Telepítési akció Budára, Pestre és Óbudára valamint a környékbeli falvakba: a telepesek 54 – 60%-a német és osztrák tartományokból származik.
1712: Károlyi gróf megkezdi telepítési akcióját Felső-Svábföldről (a Bodeni-tó és Duna közötti terület) Szatmár megyébe: 31 faluban 2 072 család 10-11 000 fővel telepedik le. Van közöttük svájci, frank és bádeni is.
1720: Budának 12 000 lakosa van (47% német, 42% szerb, kevés magyar)

1723: Ő legszentségesebb felsége jóságosan meg fogja engedni, hogy bármely szabad embert, hat éven keresztül, minden közadó fizetéstől való mentesség feltétele mellett, az országba hívhassanak, és hogy e szabadságot országszerte kihirdethessék.

1767: a Tolna megyei németek száma kb. 70 000

1763-1773: 40 000 német telepes jött Dél-Magyarországra (főleg a Bácskába, Bánságba és Dél-Dunántúlra). Van közöttük szén- és kőbányász, valamint vas- és rézműves a Szepességből és Stájerországból.

1780-ban Buda-Pest-Óbudának és környékének 55 000 lakosa van, 60-75% német származású.

1782-ben adja ki II. József (1780–1790) az Impopulációs patentet (benépesítési rendelet): a telepítési akció állami pénzelésének újrafelvétele minden telepítési vidéken. A kincstári kiutalás 4 000 000 Ft. (kétszer annyi, mint Mária Terézia idején) A telepesek bőkezű támogatást kapnak: telek és ház, 2 ökör, 2 ló, 1 tehén, 1 kocsi, eke, borona stb

1840-ben Magyarország lakossága (Erdély nélkül) 9,94 millió, ebből 43,63% magyar, 16,94% szlovák, 12,22% román és 10,25% német.

Erdély 1,7 milliós lakosságából 58,49% román, 28% magyar, és 13,11% német.

Az 1867-es kiegyezés után Magyarországon soha nem látott gazdasági fellendülés indult meg. De még előtte, 1866-ban elfogadták a nemzetiségi törvényt, amelynek értelmében Magyarország megígérte az anyanyelvi oktatás bevezetését az iskolákban, tanszékek felállítását az egyetemeken a nemzetiségi nyelvek számára. Gazdasági fellendülés nyomán a munkaerő-szükségletet a belföldi németekkel, szlovákokkal és zsidókkal pótolták, de toboroztak még német nyelvű szakembereket Ausztriában, az osztrák örökös tartományokban és Németországban is.

Az 1910-es népszámlálás adatai szerint 2 037 000 német élt Magyarországon. 1950–2000 között 21 400 magyarországi német települt ki Németországba. Baden-Württembergben ma 120 000 magyarországi német él.

Görög menekültek befogadása (1956-57), chilei menekültek befogadása 1973-74.

Akikről nem esett szó: ruszinok, szlovének, horvátok, tótok vagy szlovákok, törökök, zsidók, cigányok, ukránok, románok,
bolgárok, lengyelek, örmények.

Mi lennénk a homogének és még sokan mások.

 

Két menekültet vállalok

Elment hatszázezer,  akik már most is nagyon hiányoznak. Nincs ács, nincs burkoló, nincs kőműves, nincs orvos, nincs ápoló. Elment a potenciális jövő egy jó része, aki hisz magában, aki képes és mer és, aki tenni akar azért, hogy normális emberi életet élhessen. Lassan nem marad itt más csak az, aki fakír és az iszap. Az iszap, aki nem akar dolgozni, aki kevesli, amit kap, ezért inkább iszik és lóg, a munkát pedig szívből gyűlöli. Akik jönnének olyanok, mint akik innen elmennek. Egy jobb, emberibb élet reményében útra kelnek, hogy “munkát és kenyeret” leljenek egy idegen világban. Elkeseredésük akkora, hogy hajlandóak akár saját és családjuk életét is kockára téve  ócska lélekvesztőkkel útra kelni, keresztül tengereken, szomjazva, éhezve, egy jobb élet reményében, mert úgy érzik, hogy nincs más kiút a nyomorból. 307 jutna nekünk, de szó se lehet róla, hogy befogadjuk őket – mi, akik Mária országa lennénk, mi, akik állítólag erősek vagyunk a keresztényi erkölcsök tekintetében. Hahaha. Keresztényi könyörület! Ha az nincs is, legalább az emberi együttérzés lámpása pislákolhatna bennünk. Bennünk “magyarokban”, akik minden vagyunk, de genetikusan valószínűleg legkevésbé magyarok. Minden más egykori menekült és betelepülő vére csörgedezik véredényeinkben. Már csak ezért se lehetnénk ilyen elutasítóak, hiszen mindnyájunk ősei között nyüzsögnek a jövevények. Én a fakírok közül való vagyok, aki itt próbál fent maradni az ár tetején, lehet, hogy ebben van némi kényszerűség is, de inkább az, hogy úgy érzem, ide tartozom – erre a lassan rothadó trágyadombra. Én a fakírok közé tartozom, ezért kijelentem, hogy vállalok két menekültet abból a 307-ből. Nekik valószínű nem büdös a meló és hálásak lennének minden lehetőségért, minden jó szóért, a tűzhely melegéért, egy szobáért, egy ágyért, de valószínű, hogy még egy pohár tiszta vízért is. Lehet, hogy nem tudnak kapálni, permetezni, hegeszteni vagy autót vezetni, de más se úgy született, csak megtanították neki valamikor. Nem értem ezt a szikrázó gyűlöletet, nem értem ezt az ostoba sunyi politikai haszonszerzést, ott ahol falvak néptelenednek el, ott ahol nem lesz, aki a nyugdíjakat egyszer megtermelje és ott, ahol az iszap nem hajlandó dolgozni. 305-nek találjatok még helyet.

Késő bánat

A Blitz Galéria ’93-ban rendezte első árverését. A kilencvenes évek aukcióinak katalógusai már régen elfogytak. Nekem még van néhány féltve őrzött példányom. Néha beszélgetünk gyűjtőkkel, galériásokkal, hogy mennyi remek jó kép fordult meg a Blitzben. Általában mindig elhangzik az a mondat, hogy milyen kár, hogy akkor, ott nem vették meg ezt vagy azt a kiváló munkát, pláne annyiért, amennyibe akkor került. Nehogy ismét ebbe a hibába essen valaki, ezért felhívom mindenki figyelmét, (igaz, ezt annak idején is megtettem) hogy a mostani aukciónkon is olyan munkák szerepelnek, amelyeket egyszer siratni kell majd, ha nem próbálták megszerezni. Még a kétezres évek előtt született egy gyűjtemény a magyar művészet mostohagyerekként kezelt korszakából, a hatvanas-hetvenes évek vagy inkább az “Iparterv” kiállításhoz köthető művészek munkáiból. Az anyagot 2001-ben kiállítottam a MEO-ban. A műkereskedelem azonban sokáig továbbra sem foglalkozott ezzel a korszakkal. Talán azért, mert viszonylag kevés számú mű lelhető fel ebből a időszakból. De, behozva a nemzetközi trendektől való szokásos tizenöt-húsz évnyi lemaradást, ma végre kezd a középpontba kerülni ez az időszak és jelentős részben annak a korszaknak a művészei is. Számomra furcsa módon, kortárs galériák kezdték verni a tamtamot. Sokan kezdték keresni a munkákat abban a reményben, hogy gombokért még szerezhetnek jó műveket. De ehhez, ma már igencsak sok szerencse kell. Minden estre, ha valaki elszánt és tényleg a kor kiemelkedő, legjobb munkái közül szeretne a gyűjteményébe, akkor most itt egy kínálkozó alkalom – a június másodikai Blitz aukció! Bak Imre, Nádler István, Frey Krisztián, Tót Endre, Keserű Ilona, Fajó János és  sokan mások remek művekkel szerepelnek az anyagban. Igazi izgalmas, jó darabok lesznek a huszadik század első feléből is. Az aukciót új irodánkban tartjuk, ahol a hely méreténél fogva, a helyszínen csak korlátozott számban tudunk fogadni érdeklődőket. Ezért kérem, hogy akinek vételi szándéka van, regisztráljon email-ben. Természetesen telefonon is lehet majd licitálni. Remélem, hogy senkinek se lesz egyszer az az érzése, hogy valamit nem tett meg, amit majd most június másodikán megtehetne.

Frey Krisztián: Lolita I  1966-69 122x84 cm applikáció/olaj faroston
Frey Krisztián: Lolita I 1966-69 122×84 cm applikáció/olaj faroston