Magyar művészet ki-be

Sok vitánk volt a kilencvenes évek elején múzeumi szakemberekkel és aparátnyikokkal, hogy a magyar képzőművészetet nem karanténban kellene tartani, hanem engedni, hogy rangos gyűjteményekbe, múzeumokba, külföldre kerüljenek művek, öregbítve honi művészetünk jó hírét a világban. Csontváry: Halászat Castellammaréban című munkáját sem engedték, hogy egy jelentős amerikai múzeum vásárolja meg. Lehet vitatkozni azon (szerintem nem), hogy mi a jobb, egy a világban ismeretlen festő munkáit egy vidéki múzeumban összegyűjteni vagy megpróbálni rangos múzeumok gyűjteményébe bejuttatni tőle néhány kiváló darabot. Azt hiszem, sokan üdvözöltük, hogy néhány – ráadásul nagyrészt magyar gyökerekkel nem bíró – külföldi gyűjtő a magyar festészet “rajongója” lett. Persze nem csak azért, mert jó munkákért hajlandóak voltak méltó árat fizetni, hanem azért is, mert reméltük, hogy ezzel a magyar festészet egy kicsit közelebb kerül a nemzetközi porondhoz. Sajnos, mára kiderült, hogy ennek jelentős része közönséges spekuláció volt. Az az árrobbanás, ami nálunk a művészeti piacot jellemezte 1990 és mondjuk 2005 között, már jóval előbb lejátszódott nyugaton. Aki ezt egy kicsit is értette, az tudta, hogy ez egy jó befektetés lesz viszonylag rövid időtávon. Volt, aki ezt be is vallotta és volt, akinek nem ez volt az elsődleges szándéka. Azonban, az ez idő tájt létrejött  legjelentősebb gyűjtemények mára már javarészt vissza is szivárogtak a honi piacra. Így foszlott semmivé Eisenberger Jenő, Helmut Turck, Kirk Brown gyűjteménye. Sokat nem tettek hozzá a magyar művészet nemzetközi ismertségéhez, de legalább élénkítették a magyar piacot, amit ez úton is köszönünk. És most, a volt nagykövet asszony, Nancy Brinker is kiszáll.  Kétségtelenül jó minőségű gyűjteményét megvásárolja a művészetrajongóvá avanzsált magyar állam. Hogy miért és minek, azt nem igazán tudom.  Az ár sem érdekes. Ki tudja, mi van a háttérben? Egy ügyes kereskedő lobbizása és/ vagy a kormány nagyvonalú gesztusa, egy ma is jó kapcsolatokkal rendelkező néhai, Budapestre akkreditált amerikai nagykövetnek ( erre utal talán, hogy még épületet is biztosítanak a gyűjteménynek). A lényeg, hogy csak nem akarnak a magyar művek kint ragadni. A tulajdonosok helyesen látják, hogy ezekért az “abszolút fő művekért” a világban a töredékét sem kapnák, mint Budapesten. A nemzetközi rang egyelőre csak hangzatos frázis, és nem akarok ünneprontó lenni, de sajnos úgy érzem, ez így is marad.  Ezért sincs értelme a magyar festészetet tíz körömmel itthon tartani, hiszen látjuk, hogy minden festmény előbb-utóbb hazatér, de legalább néhány évig mutogathatták magukat a vacsoravendégeknek. És őszintén, ez is több, mint a semmi. Végül egy cikk Jankó Judittól a Brinker gyűjteményről

Műszaki határzár

A kormány bejelentette, hogy ideiglenes jelleggel, visszaállítják az ország nyugati határán az elbontott műszaki zárat, aknákkal együtt. A Nemzetbiztonsági Szolgálatok (hírszerzés) szerint, több tízezer német állampolgár tart Magyarország felé. A miniszterelnök elmondta: bár jelentős számú német ajkú migráns él hazánkban, azt egyszer valaki eldöntötte, mi csak megörököltük, de köszönjük, nem kérünk több svábot. Meg kell védeni a kultúránkat, mert a magyarok nem akarnak együtt élni nagyobb létszámú, der -die – das, bőrgatyás sörivóval. Elismerően szólt egy ezt megelőző (igaz, csak ideiglenes) nemzeti kormányról, akiknek sikerült 185 000 német ajkút kitelepíteni, vagyonukat elkobozni és földjeiket megszerezni. Ha nem történik meg ez az előrelátó, gyors és határozott, de emberséges cselekvés, most nem tudnánk a rászorulóknak csak sokkal kevesebb földet juttatni, egészen pontosan mintegy 150 000 hektárral lennénk szegényebbek. Sajnos, az ezzel egy időben elkobzott 44000 ingatlant már eltüntette az idő, így azzal ma már nem tudunk “gazdálkodni”. A sajtó egy kalandvágyó képviselője elvegyült a migránsok között Salzburgnál és velük együtt közeledik Hegyeshalom felé.  A következőkben változtatás nélkül közöljük beszélgetését Günter von Überreich -el, aki a migránsok egyik szószólója.
– Miért szeretnének Magyarországon élni?
– Tulajdonképpen lehet, hogy furcsán hangzik önöknek, de elegünk lett a jólétből.
– Ezt hogy kell érteni?
– Túlzóak a fizetések, és az életszínvonal is bántóan magas. A szociális háló túlműködési zavarokkal küzd. A várható nyugdíj mértéke az embereket elpuhítja, kénytelenek idejük nagy részét pihenéssel, nyaralással és egyéb haszontalan szórakozással tölteni.
– Nem igazán értem.
– Na jó, van ebben egy nagy adag kalandvágy is.
Szeretnénk kipróbálni, hogy hogyan lehet megélni egy jobb müncheni vacsora árából egy hónapig. Meg szeretnénk élni, milyen az, ha nincs állandóan versenyhelyzet, ahol mindig csak a jobbik győz. Hogyan lehet boldogulni másként, hm “mutjival”, ahogy önök mondják. Izgalmas lehet a mentőre is várni, hogy mikor jön és hogy egy antik kórházba visz-e és hogy ott egyáltalán lesz-e orvos, ezek mind-mind hertzig kalandok. És még valami, van ebben egy jó adag nosztalgia is. Én sokszor találkoztam a Balatonnál a keleten élő rokonokkal, a hetvenes években. Talán kinevet, de én szerettem a Kádár- rendszert és most úgy látom, hogy valami ilyesmi van önöknél ismét kialakulóban. Orbán is feltűrt fehér ingben jár, kimegy a gátra, ha kell, és kedves az idős asszonyokkal. Meglátogatja a barátját a disznóhizlaldában, szóval hogy is mondjam, olyan igazán emberi és őszinte. Ő a nép gyermeke, és ez nekünk németeknek nagyon imponál”.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az északi kerítést is megépíti a kormány, lehetőleg minél hamarabb, talán már az idén. Aztán, ha elült a menekültválság, kezdődhet az országos ketrecharc.  Szabályok nélkül, fullkontakt.

Én európai vagyok

Ha jó magyarnak lenni azt jelenti, hogy pengés kerítést építünk a halál elől menekülő nők, férfiak, gyerekek, terhes anyák, öregek távol tartására, ha jó magyarnak lenni azt jelenti, hogy leköpdösik a menekülőket, ha jó magyarnak lenni azt jelenti, hogy nem adunk inni a szomjazóknak, nem adunk enni az éhezőknek, ha jó magyarnak lenni azt jelenti, hogy gyűlöletet szítunk az idegenek ellen, mert más a bőrszínük, más a mentalitásuk, ha jó magyarnak lenni azt jelenti, hogy az embereket félrevezetjük, hiszterizáljuk és az Európai Kalifátussal riogatunk, ha jó magyarnak lenni azt jelenti, hogy a széllel szemben pisálunk csak azért is, ha a jó magyarnak ilyennek kell lennie, akkor én nem vagyok jó magyar, én rossz magyar vagyok, aki európainak vallja magát és minden európai emberhez méltatlan viselkedést elítél.