Az első menhely

Áldott ifjúságom egyik nagy haverja Fábri Péter fotós volt. Sokat lógtunk együtt, jöttünk-mentük, sokat röhögtünk. Szabadidőmben, ami akkor még korlátlanul állt rendelkezésemre, néha napján aféle gagmanként üzemeltem mellette. Péter az “Ez a divat”-nál dolgozott. Azt mondta egyszer, hogy nagyon unja azt a munkát, a modelleket, a bulikat, az egészet úgy, ahogy van. Valami komolyabbat kéne csinálni. Csináljunk riportokat érdekes emberekről – javasoltam – és akkor én is vinnék gépet, legalább gyakorolnék egy profi mellett. Ok – mondta – keress témát. Gyerekkorom óta ismertem Kutyás Böskét, ő volt talán az első “kutyamenhely” tulajdonosa. Pestújhelyen, Rákospalotán gyűjtögetett, azt ették, amit a kutyái és a maga számára talált. Mindenki tisztelte, noha habókosnak gondolták. Kopott ruhákban járt, fésületlen haját  sapkába szuszakolta, ócska, kitaposott férfi cipőket viselt. Gondoltam megkeresem, ez jó lesz első témának. Az újpalotai lakótelep mögötti kiserdőben találtam rá. Embertelen körülmények között élt, húsz-harminc kóbor kutya társaságában, egy düledező sufniban. Egy szép napos délelőttön elvittem hozzá Pétert. Hozta a szettjét és én is vittem a Praktikámat. Beléptünk a házba, minden szanaszét, edények, rongyok, ételmaradék. Egy ócska vaskályha tetején valami főtt, iszonyatos szagot árasztva. Bözsike mosolygott és a kutyáiról kezdett beszélni. Két perc sem telt el, Péter belemarkolt a trikómba, kihúzott az ajtón és azt mondta, hogy azonnal menjünk innen. Miért?- kérdeztem. Ezt én nem bírom, ez iszonyatos, maradok inkább a divatfotónál. Hiába kérleltem, hogy ha már itt vagyunk, legalább néhány kockát lőjön. Nem és nem, hajthatatlan volt. Lelkiállapotát talán ez a fotó adja vissza a legjobban, amit akkor csináltam róla.  Azóta is ez az egyetlen képem Péterről és az utolsó is, mert már öt éve, hogy kiszállt ebből a világból. Nekem megengedte, hogy csináljak pár képet. Tíz percet kaptam, hogy realizáljam első közös fotóriportunkat. Most egy tasakban megtaláltam néhány képet Böskéről és a védenceiről. Az első kutyamenhely alapítójáról talán ez az egyetlen fennmaradt dokumentum. Hihetetlen szív és szeretet volt ebben az emberben, látszólag semmi sem érdekelte, csak a szolgálat, a gondoskodás, a küzdés, azokért  az állatokért, akiket hozzá küldött és rábízott a sors.

IMG_0786
Fábri Péter 1950 – 2010

 

IMG_0785
Bözsike és egy baba

 

IMG_0784
Bözsike és a kutyusok

 

Befektetés

Megvásárolta a Magyar Nemzeti Bank 4,5 milliárd forintért azt a Tiziano képet, amit a Nagyházi Galéria árverezett 2005- ben. Akkor 140 milliót fizetett érte a szerencsés vevő. Adózatlan nyereség:  4 360 000 000 forint azaz Négy Milliárd 360 Millió forint. Még hogy a művészet nem befektetés? De az. De ehhez kell egy olyan vevő, mint amilyen a mai Nemzeti Bank. A kép védett, tehát az országból kivinni nem lehet, a tulajdonosnak biztosítani kell a kép megfelelő őrzését, ami elsősorban a klimatikus körülményekre vonatkozik, a védett tárgyat a magyar múzeumok rendelkezésére kell bocsájtani kutatási célokra és kiállításokra egyaránt. Ez azt jelenti, hogy a tulajdon bizonyos fokig korlátozott. Eladás esetén az állam élhet a törvény által biztosított elővételi jogával. Külföldön nem értékesíthető. Egy ilyen tárgyat tulajdonképen nincs értelme megvásárolni, hiszen a tulajdonosnak bármikor át kell adnia, ha a magyar múzeumok ki szeretnék állítani. Hogy ez az ár sok vagy kevés? Az ár ebben az esetben nem meghatározható és tulajdonképen indiferens. Ismerve a mai viszonyokat, az az érzésem támadhatna, de persze ilyenről szó sem lehet, hogy valakinek, valakiknek ekkora nyereség után leeshetett egy kis baksis. Az eset különösen érdekes a Munkácsy körüli cirkusz vagy primitív bosszú után. Mert, hogy Pákh Imre képét azért védték le (jogtalanul), hogy itt tartsák a művet Magyarországon, harmadik fél részére az eladást ellehetetlenítsék és adott esetben éljenek elővételi jogukkal. Azt firtatják, hogy mennyiért is vette a képet anno, amihez természetesen semmi közük, ha találta, akkor is annyit kér érte, amennyit akar. Na, ezek után szárnyalhat a képzelet szabadon, hogy mit is takar a “Magyarország egyre jobban teljesít” szlogen.

P.s. Abba már bele se gondolok, hogy ekkora összeg, mit jelentene a magyar múzeumoknak, ha ezt ők fordíthatták volna műtárgy vásárlásra.

Akik soha nem bukhatnak

Nem leszek népszerű, bizonyos körökben. Rühellem a bankokat, a mögöttük álló tulajdonosaikat még inkább. Mielőtt leordítanák a fejemet, nem a kisbefektetőkre gondolok. A Gellérthegy nagyságú pénzhalom tetején ücsörgő beteglelkű, telhetetlen harácsolókra. Ők soha nem bukhatnak. Ha hülyék, akkor se. Addig tolták a pénzt a görögök alá, amíg bele nem rokkantak, már mint a görögök. És még most is keménykednek velük, nem számít egy tízmilliós ország, egyék meg, amit főztek. Csakhogy ezt nem egyedül főzték, hanem karöltve a kapzsikkal. Akárcsak itthon, a valutahitelesek esetében. Itt se szállt be a buktába egyetlen bank se. Vissza kellet tolniuk a rabolt pénz egy részét, már ezért is telesírták a zsebkendőiket, hogy micsoda veszteséget szenvedtek el. Semmilyen veszteséget se szenvedtek el. Aki átlátta az ügyletek veszélyeit és ennek ellenére hitelezett, gátlástalan profitéhségében, annak a felelőssége fel se merült. Dögöljön bele az adós. Ahogy most se merül fel a hitelezők felelőssége Görögország esetében sem. Nincs alku, nincs pardon, cinikus módon még rosszabb feltételek közé szorítják őket, mint két héttel ezelőtt. Nem lehet leírni az adósság egy részét, mert precedenst teremt. Az se számít, hogy láthatóan teljesíthetetlen méretűre dagadt az adóssághalmaz. Pedig jó lenne precedenst teremteni és kihúzni földrésznyi tömegeket -pontosabban- országokat az adósságcsapda soha el nem múló, kilátástalan szorításából. Ja, pár százan, pár ezren kénytelenek lennének veszteségeket elkönyvelni – ettől még nem kéne a Bentley-ket Szuzukira cserélni és a szerény maradékkal meg lehetne próbálni alkotó módon felpörgetni ezeket a gazdaságokat. Nem biztos, hogy rosszabbul járna a befektető – bár lehet, hogy több munka lenne vele, mint egy banki tranzakció. Nem normális dolog, hogy miközben a világban elképesztő mennyiségű szabad pénz keresi a helyét, európai nemzeteket kivéreztethetnek a hitelezők. Görögország most kap némi haladékot, nem megoldást, csak egy kis időt ahhoz, hogy eltántorogjon a kivégzőpadig két? három? négy? ki tudja, hány év múlva. Nem normális a világ, végtelenül kapzsi és felelőtlen. Van, aki kicsiben, mert kidobja az erdőbe a lemerült akkumulátorát, vannak, akik nagyban, mert egész országokat hagynak tönkremenni, mert ők soha sem veszíthetnek. Nem értem, de majd okos bankárok elmagyarázzák, hogy miért is van ez így jól. De én továbbra is azt hiszem, hogy rossz irányba mennek a dolgok.

Cinikusok

Nem, nem a görög filozófusokról, nem is Diogenészről, a fenti képen hordójában üldögélő cinikusról – már csak azért sem, mert előbbiek tanításának középpontjában az erény állt, a pénzt és a gazdagságot pedig megvetették – hanem a gazdag cinikusokról polemizáltam. Gazdag és cinikus – a filozófia történetének tükrében – e két fogalom nem férne össze. Egy vagyonos athéni, ha közéjük állt, elajándékozta vagyonát, pénzét a tengerbe vagy koldusok elé vetette. Ma azonban ez a két fogalom – gazdagság és cinikusság – kéz a kézben jár. Egy gazdag cinikus egyszer arról elmélkedett, hogy ha egy gazdagnak menekülnie kell, az miért nem repülővel megy, első osztályon. Természetesen, innentől az egész csak merő feltételezés, az elme játéka, fikció, hiszen már az alap is téves, mert miért is kellene mondjuk innen, egy gazdag, kiváló embernek, menekülnie? Az éhség és nélkülözés szóba sem jöhet, hiszen  gazdag – szinte alanyi jogon. Okot talán csak az szolgáltatna, ha azok, akik elszegényedtek akkor, amikor ő meggazdagodott, elkezdenének idegelni, merthogy lehet némi összefüggés a cinikusok gazdagodása és a többség elszegényedése között. Ebben az esetben, már amikor ez a gondolat jelentős, kritikus mennyiségű elmében megfogalmazódik, lehetnek gondok, mondjuk úgy, hogy hőbörgések. Hívhatnánk ezt úgy is, hogy népharag, de ne hívjuk így, legfeljebb csak gondoljuk. Na, ebben az esetben lehet, hogy jobb lelépni, mint itt maradni, mert ki tudja, hogy a bejárónő és a kertész jönne-e még másnap reggel. És most kérem, nézzünk mélyen magunkba és valljuk be, hogy bejárónő és kertész nélkül jelentősen sivárabb lenne az élet. Úgy érzem, most jött el az ideje annak, amikor érdemes lenne megvizsgálni ezt a förszt klassz röpcsi teóriát is. Mondjuk ( mert csak fikció az egész), kimegy a menekülő gazdag cinikus a reptérre és jegyet vált! Dehogy megy ki, azt se tudja, hogy a házából hogyan meneküljön úgy, hogy ne ismerjék fel. Már hajnalban látta, hogy mindkét szomszéd figyeli a házát, mindkettő telefonnal a kezében. Az egyiknél egy biciklilánc is volt, ami elég szokatlan, ha az embernek nincs biciklije. Gondolkodjunk, gondolkodjunk! A gazdag és cinikus embernek nincs jobb ötlete, mint hogy a kazánházban a kertész sáros, mocskos melósruhájába bújik, az asszonykát meg szedett-vedett rongyokba bugyolálja. Megbontja a kerítést a kertben, hátul a halastó mögött, és nagy nehezen átpréseli magát a résen (hiába, a jólét a kilókban is megjelent). A nő is átbújik, már szipog, pillanatokra van csak a hisztitől, de tudja, most nem lehet, nem szabad, most kussolni kell. Kalandosan, de a város határában eljutnak a kiserdőig. A gazdag és cinikus embernek egy fillér sincs a gatyájában, merthogy még a gatyája sem az övé, hanem a kertészé. Bakker, még csempészekre sincs pénzünk, hogy jutunk el így Moszkváig? -teszi fel a kérdést félhangosan, de az asszonyka csak pityog tovább és könnyes szemmel kutatja a ködös reggelen a zöldhatárt.

A bejegyzés termékmegjelenítést tartalmaz!

Ezúton szeretnék köszönetet, mondani mindazon cégeknek, akik lehetőséget biztosítottak számomra, hogy olyan tárgyakat vásároljak náluk, amiket a Kistemplom berendezéséhez felhasználhattam és azoknak, akik kitűnő minőségben készítettek el egyéb kellékeket.

Kistemplom az ablakon Lodzsong ima , betűkivágás Fesűs Sebastian grafikus
Kistemplom az ablakon Lodzsong ima , betűkivágás Fesűs Sebastian grafikus, padlástégla burkolat Laci Bácsi Celldömölk.
Oltár részlet, led gyertyák IKEA, Oltár terítő egy "obi" Móró Antik, felajánló tálkák Norbu Shop.
Oltár részlet, led gyertyák IKEA, Oltár terítő egy “obi” Móró Antik, felajánló tálkák Norbu Shop.
DSCN1156
Kistemplom ajtó saját gyártás, Tikkurila festék, a réz veretek Lakatos Bendegúz rézműves , ötvös munkái.

 

DSCN1165
Kistemplom téka boríték Nagyházi Galéria, Ganesha márvány szobor Bodhgaya bazársor, saját festés, aranyozás.

 

Mit jelent a szögesdrót a freskón?

Válasz egy tegnapi kommentre.

Minden tradíciónak, legyen az keresztény, hindu vagy buddhista, legalapvetőbb törvénye vagy tanítása a szeretet, a karuna, a szerető együttérzés és minden morálisan egészséges társadalom erkölcsi alapvetése is az együttérzés, az elesettek felkarolása, a szegények és rászorulók támogatása. “Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint tenmagadat. A szeretet nem illeti gonoszszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet.” / Róm. 13.8-10 / Keresztény ország, keresztény magyarázat.

A szögesdrót a freskón nem jelent semmit. Szögesdrót a Teremtő és az ember között, már más kérdés. A kerítés elválaszt, kintre és bentre, engem tőle és az egységből kettősséget eredményez.  Istentől elválasztva annyit tesz, mint az igazságtól és a fénytől megfosztva lenni. A sötétségben bolyongó ember az, aki nem ismeri az egy és oszthatatlan Isteni akaratot, a szeretetet.  A lényeg a törvény, az minden hívő és nem hívő, de igaz ember számára ugyanaz: szerető együttérzés. Minden tradíció legfontosabb tanítása erről szól. Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, segítsd az elesetteket, ahol jut hatnak, ott jut mindenből a hetediknek is, adakozz a rászorulóknak. Erről szól a szögesdrót, elválasztva lenni a legalapvetőbb erkölcsi, morális elvárásoktól, azaz az embertelenségről.

Amiben világelsők vagyunk: a gyűlölet

Valamikor 2001 táján kezdődött, azaz lassan tizenöt éve, hogy a politikai közbeszéd vezérfonalává a gyűlöletet tették, hogy ki kezdte és ki folytatta, az irreleváns. Egy darabig csak egymást mocskolták egyre minősíthetetlenebb hangnemben rágalmazva, vádaskodva, hazugnak nevezve egymást. Eleinte csak árok ásásnak hívták, ma már neve sincs, hiszen lassan nincs is más csak árok, árok hátán. Feltüzelték, fanatizálták híveiket, saját és hűbéreseik hatalmi törekvései érdekében. Soha nem a “népért”, mindig csak magukért. Természetesen, mindezt a plebsz számára egy szebb jövő ígéretével, egy boldog, gazdag Magyarország ( soha el nem érkező) délibábjával kapcsolták össze. Elhitették (valljuk be, szinte mindenkivel), hogy a cél érdekében a másikat meg kell semmisíteni, ki kell nyírni, tönkre kell tenni, mert amíg léteznek ebben az országban komcsik, fasiszták, liberálisok, jobberek, szocik, addig nem jön el a szebb jövő. Más kérdés- amire nem gondol a begőzölt nép- hogy mindig is lesznek jobberek, szocik, libsik, fasiszták, már csak azért is, mert egy társadalom soha nem homogén, hanem színes. Aztán, ahogy mentünk előre az időben, a felkorbácsolt gyűlölet lett a hatalom legkedvesebb fegyvere velünk szemben, pont azokkal szemben, akik vevők voltunk arra, hogy gyűlöljünk. És úgy tűnik, nincs megállás, most már a gyűlölet maga keresi meg tárgyát – némi hatalmi segítséggel. Így aztán indulataink tárgyává tettük a cigányokat, a szegényeket, a zsidókat, a gazdagokat (válogatás nélkül nem megkülönböztetve a tehetségest a bűnözőtől) a melegeket, az EU-t, a multikat, a külföldi tulajdonú cégeket, a nyugatot, Amerikát és legújabban a menekülteket, válogatás nélkül egybemosva terroristát az éhező, rongyos gyerekekkel. Ha igaz, már szabad csapatok is vadásznak rájuk délen. Felkorbácsolt gyűlölet, ami vakká tesz, hogy ne láss mást, ne gondolkodj, hogy mit miért tesznek ott fent és, hogy eszedbe se jusson, hogy elfogadd azt, hogy nem vagyunk egyformák. Mások vagyunk mindahányan, de a kiút csak együtt lehetséges ebből a mocsokból, csak együtt, egymással önmagadért. Különben ezen az úton megállíthatatlanul a szakadék felé rohanunk, oda, ahol nem tudni előre, hogy pontosan mi vár ránk, de hogy az nem a “szép reményű” Magyarország lesz, az biztos.